A VERSENY ELŐTT
A RAJTSZÁM, A PÓLÓ ÉS A RAJTCSOMAG ÁTVÉTELE
A versenyközpontban.
A személyi igazolványon, vagy útlevélen kívül a versenyző a rajtcsomag átvételekor nyilatkozatot ír alá arról, hogy a versenyen a saját felelősségére vesz részt.
IGEN. Az a személy,aki a versenyző helyett veszi át a rajtcsomagot, be kell mutatnia a személyi igazolványát, vagy útlevelét és a saját felelősségről szóló versenyzéssel kapcsolatos nyilatkozatot is alá kell írnia a versenyző helyett.
IGEN. A verseny napján, augusztus 30-án reggel 7:00 és 9:00 között veheted át a rajtcsomagod.
AZ ESEMÉNY PÓLÓJA
A Szabadkai Félmaraton Horizont márkájú pólóját Szerbiában gyártják és futsra alkalmas technikai anyagból készül.
Igen, a nevezési felületen, viszont az előnevezések lezárása után erre nincs lehetőség.
Nem, sajnos erre nincs lehetőség.
ADATAIM VÁLTOZTATÁSA
IGEN, amennyiben a nevezés alkalmával hibásan került beírásra valamely adat, azt a versenyző tudja javítani a nevezési felületen a “Nevezés módosítása” opcióra kattintva, azonban ez csak az előnevezések lezárása előtt lehetséges.
2020. augusztus 10-éig. Amennyiben ez után szeretnél változtatni az adatokon, fordulj a Szervezőhöz, aki megállapítja, lehetséges-e az adatok változtatása.
IGEN, amennyiben van még szabad hely azon a távon, amelyen indulni szeretnél, viszont csak az előnevezések lezárulta előtt.
Igen, a két táv közötti nevezési díj különbségét be kell fizetned.
NEM, azonban a nevezési díjak közötti különbséget nem áll módunkban visszatéríteni.
NEM, a versenyszám megváltoztatása az előnevezés lezárulta után csak a Szervező engedélyével lehetséges.
Amennyiben a veresenyző más versenyszámot fut le, mint amelyre hivatalosan nevezett, vagy amelyre a Szervezőtől engedélyt kapott, automatikusan kizárásra kerül.
A BEFIZETETT NEVEZÉSI DÍJ VISSZATÉRÍTÉSE
A Szervezőnek nem áll módjában a nevezési díjat visszatéríteni.
A VERSENY NAPJÁN
Igen, az öltözők a versenyközpontban lesznek és annak zárásáig, 9:00-ig vehetőek igénybe.
Igen, a versenyközpontban található a ruhatár, ahol le lehet adni a csomagokat. Ugyanitt lehetséges a verseny utáni átvételük.
Igen, a Szervező gondoskodik az értékek őrzéséről.
A Szervező nem vállal felelősséget az elveszett tárgyakért.
RAJT
A versenyszámok az alábbi menetrend szerint rajtolnak:
- Gyermekfutamok: 09:00 – 09:45
- Félmaraton: 10:00
- 10 km: 10:15
- 5 km: 10:15
Minden versenyszám célja Szabadka főterén,a Szabadság téren található.
A Szerbiai Atlétikai Szövetség szabályai szerint a rajtszámot a versenyző kizárólag a mellkasán, jól látható helyen hordhatja.
NEM, erre nincs szükség.
A chippet nem szabad összehajtani, leszedni a rajtszám hátuljáról és tilos annak minden rendeltetésellenes használata.
A rajtszám hátulján található mezőket a verseny előtt ki kell tölteni egy esetleges egészségügyi vészhelyzet esetére.
Ezek az adatok kizárólag egészségügyi vészhelyzetben használhatók annak érdekében, hogy a versenyző megfelelő ápolásban részesülhessen.
IRAMFUTÓK
21 km: 1: 30h – 1: 40h – 1: 50h – 2: 00h – 2: 15h
10 km: 38′ – 40′ – 45′ – 50′ – 60′
Az iramfutók a verseny hivatalos idejét veszik figyelembe a megfelelő tempó alkalmazásánál.
SZINTIDŐ
IGEN, a szintidők a következők:
- Félmaraton : 3h
- 5 km és 10 km: 1:30h
Amennyiben közeleg a verseny vége, két lehetőség áll a versenyző rendelkezésére:
- felgyorsít, vagy
- beszáll a versenyt záró járműbe, amely elszállítja a célig a versenyzőt.
SZINTIDŐ
A versenytávoknál található térképen megtalálható az összes frissítőállomás.
A frissítőállomásokon a versenyző rendelkezésére a következők állnak: víz, banán, narancs, alma stb.
A célba érést követően a versenyzők rendelkezésére áll rétes, jég, víz, sör és víz.
A frissítőállomásokon a versenyző rendelkezésére a következők állnak: víz, banán, narancs, alma stb.
A célba érést követően a versenyzők rendelkezésére áll rétes, jég, víz, sör és víz.
SZINTIDŐ
A Rajt-Cél Zóna Szabadka főterén, a Szabadság téren található.
A szurkolók a Cél Zóna környékén várhatják a versenyzőket.
A Rajt-Cél Zónába rajtszámmal, vagy a Szervező által kiadott felhatalmazással lehetséges belépni.
NEM, a Cél Zóna csak a rajtszámmal rendelkező futók számára elérhető.
Ezzel biztosítjuk a versenyző és a Szervező biztonságát.
A verseny hivatalosan 13:00-ig tart.
A Rajt-Cél Zónában, valamint az útvonal két frissítőállomásán is találhatók WC-k.
A VERSENY UTÁN
EREDMÉNYEK
Az előzetes eredményeket még a verseny napján közzéteszi a Szervező. Azok pár nap után válnak hivatalossá.
A Szabadkai Félmaraton honlapján, valamint a Facebook-oldalunkon.
SERLEGEK
Mindhárom versenyszám abszolút győzteseinek, valamint a félmaratoni táv korcsoportokgyőzteseinek a versreny hivatalos végzetével, 13:00-kor serlegeket nyújt át a Szervező a Cél Zónában.
HIVATALOS OKLEVELEK
A hivatalos oklevelek digitálisan elérhetőek miután a verseny eredményei hivatalossá válnak.
HIVATALOS FÉNYKÉPEK
Az esemény hivatalos fényképeit a Szabadkai Félmaraton honlapjáról ingyenesen lehetséges letölteni.