A futás a „Gebi” csapat közös szerelme
A „Gebi” cég a régióban a takarmánygyártás és -forgalmazás vezetőjeként ismert. 100%-ban hazai vállalatról van szó, amely a csantavéri Ožvar család tulajdonában áll, jelenleg 450 dolgozót foglalkoztat, és a csantavéri Tito marsall utca 46. szám alatt található. A „Gebi” úttörő a magánvállalatok között a mi vidékünkön, magánvállalkozói hagyománya immár több mint 40 éves. Jelentős a szimbiózis a vállalat és Szabadka között a mezőgazdasági tevékenység területén.
„A futás a »Gebi« csapat közös szerelme. A vállalat vezetői mellett a csapat többi tagja is csapatépítő összejöveteleket szervez a saját részlegének, olyan időszakokban, amikor az üzleti tevékenység dinamikája engedi. Éppen a futás iránti szeretet vonzott bennünket ahhoz a csapathoz, amely segíti a Szabadkai Félmaraton megrendezését” – mondja Tihomir Ožvar, a csantavéri „Gebi” cég tulajdonosa, hozzátéve, hogy ezt a szeretetet a legfiatalabbaknak is át kellene adni, mert a gyerekek a közös jövőnk és felelősségünk, a sportolás és a félmaratonon való részvétel példájával pedig hagyományt lehet teremteni ebből az eseményből.
Elmondása szerint a „Gebi” kollektíva tagjai szívesen vesznek részt versenyzőként a Szabadkai Félmaratonon, mert ez a rendezvény mindenki számára egy szép nap; a futás mindenképpen azon tevékenységek egyike, amelyeket ebben a vállalatban csapatépítő programként választanak, mert a futás fontos az ember számára mindenekelőtt a mentális, és ezáltal a fizikai egészség szempontjából is.
A futás az utóbbi években népszerű sporttá vált, és egyre jobban terjed a rekreáció egyik formájaként, Tihomir Ožvar, a „Gebi” cég tulajdonosa pedig úgy véli, hogy az egyre gyorsabb életritmus a rengeteg különféle információ beáramlásával párhuzamosan megköveteli, hogy egy kicsit fellélegezzünk, kiszellőztessük a testünket és az elménket. Éppen ezért a szabadtéri futásnak, a városon vagy az erdőn át, szavai szerint sokkal nagyobb előnye van. Szabadka jövőre Európa Sportvárosa lesz, és Tihomir Ožvarnak, a takarmánygyártásban és -forgalmazásban vezető „Gebi” cég tulajdonosának véleménye szerint a Szabadkai Félmaratonnak jelentős hatása volt e cím elnyerésében.