Anita Calbert és Dragomir Ristanović a 3. Szabadkai Félmaraton győztesei

Elérkeztünk a 3. Szabadkai Félmaratonhoz, amelyet 2019-ben rendeztek. Ez a korábbiaknál semmivel sem kevésbé látogatott sportrendezvény is kitermelte győzteseit a férfiak és a nők között.

A leggyorsabb nő címét a szabadkai Anita Calbert nyerte el, aki elmondása szerint az egyszerűsége és elérhetősége, de a sportként nyújtott kihívások miatt is a futást választotta kedvenc sportágának. „A futás sok előnyt hozott nekem, testit – jobb kondíciót, állóképességet – és lelkit is: stresszoldást és a teljesítmény érzését. A futás számomra kihívást, szabadságot és a test és a lélek közötti egyensúly megőrzésének módját jelenti.” Elmondása szerint a futás fegyelmet és elkötelezettséget kíván, ami néha korai kelést vagy más tevékenységekről való lemondást jelent.

A Szabadkai Félmaratonon való részvételt kiválónak értékeli, mert véleménye szerint a verseny jól szervezett, a hangulat pedig inspiráló. „A félmaraton nagyon fontos a városunknak, mert az egészséges életmódot és a sportkultúrát népszerűsíti. Mindenkinek, aki idén nevezni tervez a futamokra, azt üzenem: készüljenek fel jól testileg és lelkileg, hallgassanak a testükre, és élvezzék a folyamatot. Motivációként azt kívánom nekik, hogy higgyenek magukban, és élvezzenek minden lépést.”

A belgrádi Dragomir Ristanović, aki a férfiaknál győzött, kiemeli, hogy a futás mindig is jelen volt az életében, egyfajta szupererőként, amelyet szükség szerint aktivál, hogy elmeneküljön valami elől, vagy elérjen valamit. „Nincs olyan érzésem, hogy valaha elkezdtem vagy abbahagytam volna a futást, mert ez a szenvedély egyszerűen megjelent, és jelen is maradt.” Dragomir saját tapasztalatból állítja, hogy a futásnak számos egészségügyi előnye van, amelyeket maga sem tud megmagyarázni, de különösen hálás a futásnak, mert fegyelemre tanította, és annak felismerésére, hogy csak a rendszeres és elkötelezett munka a siker kulcsa. „Nyugodtnak és a célra összpontosítónak maradni azokban a pillanatokban, amikor nincs motiváció, elfogy a levegő és felmondják a szolgálatot a lábak – ez olyan képesség, amely különbséget jelent, amikor bármilyen más életproblémával nézel szembe. Ahogy egy híres rögbijátékos mondta: »Ma megteszem azt, amit mások nem, hogy holnap megtehessem azt, amire mások nem képesek.« Az áldozat mindig az az ár, amelyet meg kell fizetned, hogy önmagad jobb változata legyél, de én ezt az árat nem költségnek látom, hanem befektetésnek, amely egészségben, érzelmekben és emlékekben többszörösen megtérül.”

A 3. Szabadkai Félmaratonról hozott benyomásaira, mint mondja, nincsenek szavai. „Amikor visszatekerem a filmet a fejemben, mintha valaki megvágta volna a felvételt, és kivágta volna az összes rossz jelenetet. Emlékszem a gyönyörű napsütéses napra, a jókedvű futók, szurkolók, önkéntesek folyamára és a célszalag »ölelésének« érzésére a mellkasomon. Valószerűtlen, felejthetetlen és egyszerűen leírhatatlan volt. Egyébként építész és urbanista vagyok, számomra minden városi séta egyfajta kaland, a futás pedig mindennek új dimenziót ad. Megnyitja előttünk a város szívét, és lehetővé teszi, hogy az utca közepén lépkedve olyan módon éljük át, amely sokak számára ismeretlen azok közül is, akik évtizedek óta benne élnek.” Mint kiemeli, véleménye szerint Szabadka a gazdag kulturális és történelmi örökség, a mesésen szép épületek és a lélegzetelállító tájak kincsestára – verseny nélkül is. „Hiszem, hogy különösen a félmaratonnak köszönhetően nagyon sokan felismerték ezt.”

Arra a kérdésre, mit üzenne mindazoknak, akik idén valamelyik futamra terveznek nevezni, hogyan készüljenek, és milyen motiváló üzeneteket küldene nekik, beszélgetőtársunk így válaszol: „Ha jó eredményt célzol, ne feledd, hogy nincs rossz edzés, csak olyan, amit megcsináltál, és olyan, amit nem. Találd meg a tempódat, és próbáld tartani, meríts ki mindent magadból, de mindig regenerálódj, és óvakodj a sérüléstől. Ha csak jó szórakozást célzol, fegyverkezz fel egy mosollyal, és jelenj meg Szabadkán. Személyes tanácsom: célozd meg mindkettőt!” Amikor pedig megkérdeztük, mit jelent számára személyesen a futás, tréfásan így felelt: „Hoppá, lejárt az interjúidőm. Sajnálom, de mennem kell edzeni…”